3. fejezet - Kell nekem!

MIRA SZEMSZÖGE:

Követtem a pincért és a lányokat, amikor egy váratlan esemény megállásra késztetett. A közfal, amely mellett elhaladtam, gyönyörű, fenyő apácaráccsal volt díszítve, melyen valószínűleg kúszó növényt fognak felfuttatni, vagy díszes kaspókban kerülnek fel rá szebbnél-szebb virágok. Viszont még csak félkész állapotban volt, ezért is sikerülhetett úgy elhaladnom mellette, hogy egy kiálló csavar beleakadt a szoknyámba. Hallottam, ahogy az amúgy is magasan lévő slicc, még feljebb került - tizenöt centivel -, akárcsak rajtam kívül az összes jelenlévő, a terem rettentően jó akusztikájának köszönhetően. Az anyag semmihez sem hasonlítható szakadó hangja csalinak bizonyult, amire a barátnőim azonnal rákaptak, majd rögtön a segítségemre is siettek. A mixer fiú áthajolva a pulton szemlélte az eseményeket, a pincér srác pedig megállva velem szemben, a harisnyatartóm gyönyörű csipkéjét csodálta.

- Ööö… a mosdó arra van – mondta a fiú, miközben kezével mutatta az utat.

- Köszönöm, de nem hiszem, hogy szükségem lesz rá, mert nincs nálam másik szoknya. Megoldom máshogy.

- Mira, azt ne mondd, hogy varrókészletet is hordasz magaddal! – csodálkozott Claire, mire a pincér éppen hogy csak elmosolyodott. - Nem lenne jobb, ha hazamennénk?

- Nem megyünk haza. Viszont bevallom neked, hogy hordok, de nem gondolod, hogy nekiállom megvarrni, ennél egy fokkal kreatívabb vagyok – kacsintottam rá, majd letettem a mellettem lévő asztalra a táskámat, amely már önmagában tekintélyt parancsolt. Természetesen Murphy-törvénye, hogy ha keres az ember valamit, akkor biztosan nem találja. Így voltam ezzel most is, végül nagy nehezen mégis megtaláltam a fekete, szatén rózsabrosst, amivel sikeresen összetűztem a szoknyámat.

- Na milyen? – forgattam meg a lábamat a csajok előtt.

- Szerintem nagyon egyedi – szólalt meg a fiatal srác a lányok háta mögött.

- Köszönöm – pirultam bele a válaszába, majd a lányok is rábólintottak, így elindultunk az asztalunkhoz. Ahogy leültünk, meg is kaptuk az étlapokat, de mielőtt kinyitottuk volna, a pincér megköszörülte a torkát.

- Elnézést, csak annyit szeretnék mondani, hogy a desszertre a ház vendégei a hölgyek, az előbbi kellemetlenség miatt – nézett jelentőségteljesen a szoknyámra.

- Erre semmi szükség nincsen, hiszen személyi sérülés nem történt – ráztam meg a fejemet, de a pincér csak ellenkezett, és ezt Claire nem hagyta szótlanul.

- Tényleg így kívánja a szabály, vagy te szeretnéd fizetni a desszertünket? – kérdezte a fiútól, aki zavarba jött a kérdéstől, viszont én meg azt nem hagyhattam szó nélkül, hogy még jobban elkezdje maga alatt vágni a fát.

- Tudod mit? Legyen, állja a ház azokat a finomságokat – egyeztem bele, csak hogy mentsem szegényt.

- Ennek örülök, és ha választottak, akkor szóljanak nyugodtan. Esetleg valami italt hozhatok? – vette elő a kötényéből a noteszét és egy tollat.

- Én kérnék egy dupla whiskyt sok jéggel, mellé három deci kólát, citrommal és szívószállal. Lányok, ti mit kértek? Ne mondjátok, fütyülős barackpálinkát, abból is dupla adagot. – A csajokat látni kellett volna, úgy tettek, mint akik sosem isznak efféle italokat. – Látom sikerült beleválasztanom. Viszont kérünk még egy üveg szénsavmentes ásványvizet és három deci rostos őszilevet. Egyelőre ennyi lesz. Köszönjük… - Mondtam volna tovább, de nem tudtam a fiú nevét. – Egy pillanatra felém fordulnál? – kértem tőle, mert a neve az inge zsebén lévő arany táblácskára volt vésve. Ő eleget tett a kérésemnek, a kíváncsiság pedig kiült az arcára. – Köszönjük Dorián! Ugye ez görög eredetű név? – Láttam, hogy meglepi a kérdés, mégis a szája sarkában bujkáló mosollyal válaszolt.

- Igen az, Dorián Martakis a teljes nevem – mutatkozott be, mi pedig igencsak végignéztünk rajta, és mielőtt kérdeztem volna, már mondta is a választ. – Az édesapám görög származású. – A csajokkal összenéztünk, ő meg magunkra hagyott minket, majd fél perc múlva hozta is a kért italokat.

- Tudtok pénzt váltani? – kérdeztem a fiútól, és rájöttem, hogy simán letegeztem, a pénzt pedig felé nyújtottam.

- Igen, tudunk. Megkérdezhetem, hogy mire váltsam fel?

- Amivel működni fog a zenegép – húzódott igazán széles mosolyra a szám.

- Akkor ve… vagyis magával beszéltem reggel? – kérdezte, és visszaemlékezve a kellemes férfihangra, rá kellett jönnöm, hogy igen, ezért bólintottam egyet, a lányok pedig ekkor éppen húzták volna le a torkot égető szeszt. – Hé, nem illene megvárni engem is? – fogtam meg az italomat, majd a férfi felé fordultam. – Kérlek, ne magázz engem, mert megőrülök tőle, és szerintem a lányok is.

- Rendben, akkor mindjárt hozom nektek az aprópénzt. – Ahogy utolsó mondatát kimondta, elvesztem azokban a lenyűgözően kék szemeiben, amilyet soha életemben nem láttam még. Néztem, ahogy a pulthoz sétál, és meg kell hagyjam, nem volt rossz a látvány.

- Mira, velünk is fogsz foglalkozni, vagy a nyáladat csorgatod, míg itt vagyunk? – kérdezte Claire.

- Oh, ne haragudjatok, de azok a szemek és az a fenék – fordultam feléjük, Claire pedig elhúzta a száját. – Ne mondj semmit! Borostás a pasi, és ezért nálad kilőve. Emmának meg a barna szem, barna haj a favorit.

- Nem csak a borosta miatt nem jön be. Szerintem iszonyat nyálas, és az a haj, tiszta Gergely Robi. – A kezemben lévő pohárra jobban rá kellett kulcsolnom az ujjaimat, mert azt hittem, nem csak az agyamat dobom el, hanem az whiskyvel töltött üvegdarab is kicsúszik a kezemből.

- Claire, te még a csattogós lepkét toltad, amikor Gergely Robi berobbant a zenevilágba. – Emma ezen kijelentésemen akkorát nevetett, hogy Dorián és a pultos srác is felénk kapták a tekintetüket. – Te meg ne vigyorogj, mert az öt éves tervbe sem voltál még benne akkor. – Láttam, ahogy Claire elégedetten nyugtázza, hogy mindkettőjükkel csipkelődöm, mert ha már az egyik kapja, akkor a másik is.

- Mira, az aranyköpéseidet könyvbe kellene szedni, mert állítom, hogy kaszálnánk belőle. Egyébként ugye tudjátok, hogy a srácok folyamatosan minket néznek? – hajtotta le Emma a fejét, mert a mondandója csak nekünk szólt. Sajnos én háttal ültem a fiúknak, így elég feltűnő lett volna, ha hátra kapom a fejemet, így Claire-től vártam a választ, aki mit sem törődve, oldalra hajolt, és belenézett a két srác valószínűleg döbbent képébe.

- Igen, folyamatosan ide néznek, és a trükkös szoknya megoldásodról diskurálnak. Tetszett Doriánnak a csipke – húzogatta fel a szemöldökét. Örülök, hogy nem ittam, mert biztosan félrenyeltem volna.

- Claire, én nem tudom, hogy mit fogok veled csinálni, te gonosz banya.

- Annyira szeretem, amikor ilyenek vagytok – dőlt hátra Emma, és a tekintete ismét másfelé kalandozott, de hirtelen felegyenesedett.

- Meghoztam a pénzt. Kinek adhatom? – állt meg mellettem Dorián.

- Tedd csak le az asztalra – húztam félre a poharamat, ahová két oszlopba felsorakoztatta az ötveneseket. – Kösz! – szóltam utána, amikor visszaindult a munkatársához. – Na csajok, először zenét hallgassunk, utána együnk, vagy rendeljünk, és közben kiválaszt mindenki öt számot?

- Az utóbbi, mert nagyon éhes vagyok – jelentette ki Claire, mire Emma is helyeselt.

Így mindhárman elkezdtük az étlapot bújni, majd rendeltünk. Amíg vártunk az ételre, amit elég hamar kihoztak, a zenegép előtt álltunk és válogattunk. A legújabb modell lehetett, amiről nem csak a beletáplált számokat lehet kérni, hanem a youtube-ról is lehet társítani zenéket. Nagyon örültünk ennek, mert amiket szerettünk volna, azok nem voltak a listában. Láttam, ahogy Dorián leteszi az asztalunkra a levest, így Claire már rá is nyomott az indító gombra, hogy meghallgassuk a kiválasztott számokat. Emma még keresgélt, habár csak az utolsó dalt, és mikor kész volt, én is gyorsan rávetettem magamat a zenékre. Dorián ekkor lépett oda hozzám, és kapcsolta be a gép felett lévő plazmatévét.

- A klipeket is tudjátok nézni, és a hangzás is jobb így – ajánlotta közvetlen mellettem állva. Éreztem parfümjének kellemes illatát, ezért mélyen beszívtam a levegőt, majd elindultam a lányokhoz.

- Claire, nem gondoltam volna, hogy ezeket fogod választani. Bevallom, nekem ezek tetszenek – mondtam két kanál leves közepette, és csak hallgattuk a zenéket.

http://www.youtube.com/watch?v=XAbcgmwq3EU

- Áh, Linkin Park, zene füleimnek – tettem le a kanalat, mert én voltam az utolsó, aki megette a levest. Dorián látva ezt, már vette is el előlünk a tányérokat, és fordulva egyet, hozta a kért főételeket. A következő számot is nagyon szerettem, de a videó sokkalta jobban érdekelt most.

– Nagyon szeretem ezt a filmet. Valamikor tarthatnánk egy csajos estét, sok pizzával, pattogatott kukoricával és filmnézéssel. Mit szóltok hozzá? Legyen mondjuk nálam.

- Oh, bemerészkedhetünk a szentélybe! Ugye tudod, hogy soha nem voltunk még nálad – mondta Claire, és ebben igaza volt. Nem voltak még nálam, de ennek is megvan a miértje.

- Édeseim, nem is tudom, hogy miért nem jöttetek még eddig, főleg, te Claire.

- Múltidézés, múltidézés? Látom sosem fogod elfelejteni azt az estét – nyúlt az üdítőjéhez, én pedig megfogtam a kezét.

- Tudod, hogy sosem hibáztattalak téged. Ezerszer megbeszéltük már ezt. Az az este meglepetés volt mindenkinek. Főleg nekünk. Szerintem erről még nem is beszéltünk Emmának – néztem a lányra, akinek fogalma sem volt, hogy miről beszélgetünk. – Emma, ezek a te számaid. Hallod, ha nem ismernélek, sosem mondanám meg, hogy ezt a stílust szereted, de más sem.

- Emma, ez a klip iszonyat. Te jó ég, rajtunk kívül eszik még itt valaki? – kérdeztem, de már ugrottam is fel a padról, hogy körbenézzek. – Halljátok, csak mi vagyunk itt, meg a srácok, de ez a klip tényleg gáz. A zene nem rossz, de a videó, az… - Nem fejeztem be a mondatot, mert kirázott még a hideg is. Viszont a számnak vége lett, és máris kezdődött a következő.

– Nem mondod, hogy te is választottál Simple Plant? Látom még egy egyezés a zenei ízlésetekben. Állítom én úgy kilógok köztetek, mint napraforgó a kukorica közül – állapítottam meg, majd hallgattam a számot, és felidéztem azt a filmet, aminek az egyik betétdala volt ez a szám. Még egy dal volt hátra, és amikor elkezdődött, érdeklődve néztem a videót.

- Emma, ez a szám egy jó választás volt. Soha nem láttam még a klipjét – mondtam, miközben falatoztam.

- Tényleg nem láttad még? – kérdezte barátnőm, én pedig a fejemet ráztam. – Látod, milyen jó, hogy vagyunk mi neked? – vigyorgott, miközben szájához emelte a villát. – Ha vége, akkor a te számaid jönnek.

- Igen, igen, és remélem nem rohantok ki tőlük. De szerintem nem – kacsintottam rájuk, majd végighallgattuk Bon Jovit, amit egy másfajta stílus követett.

- Mira, rákattantál a Step Up részeire? – kérdezte Claire, amire ritmusos fejrázással válaszoltam.

- A következő is az egyik részéből van, csak az inkább mai zenének mondható. Áh, táncolhatnékom van, mondjuk furcsán venné ki magát, ha felállnék, és egymagamban kezdenék itt műsort tartani.

- Ebben igazad van. Úgyhogy maradj a fenekeden nyugodtan – intett rendre Claire, Emma pedig szokásához híven vigyorgott.

- Ez aztán a stílus váltál – szólalt meg Claire azt utolsó dalnál. – De tudom, hogy szereted ezt a számot.

- Igen, nagyon szeretem. Igazságot énekelnek benne, és tudod az a baj, hogy vannak ilyen kapcsolatok. Hazugságra épül minden, meg kényszerített mosolyokra. Áh, de hagyjuk is! – dőltem hátra.

- Na, elég legyen ebből a hangulatból, inkább meséljétek csak el, hogy mit titkoltok ti előlem – lett komoly Emma hangja, mire Claire már mondta volna, de megállítottam.

- Majd én! Emlékszel, amikor pár hónapja Claire elhívott téged egy buliba? – kérdeztem barna barátnőmet, az arca pedig elárulta, hogy hogyne emlékezne. – Tudod, mi összefutottunk azon a partin, mert egy ismerős házaspár meghívott minket, a kicsik felügyeletét meg Dávid édesannyáék rögtön elvállalták. Szóval Zoli és Réka, akik elhívtak minket, egy kedves pár, meg ki is akartam mozdulni otthonról, így elmentünk. Amikor odaértünk, Réka elment mosdóba, a fiúk meg bementek, míg én a ruhatárba beadtam a kabátokat. A srácok az ajtó mellett álltak, és éppen beszélgettek. Láttam, ahogy Dávid meglöki Zolit, hogy nézze már azt a szőke csajt, aki nem messze táncolt tőlük egy tekintélyes férfi koszorúban. Ez még nem érdekelt, mert hűséget fogadott, nem vakságot, de amikor közölte, hogy… várj, hogy is mondta? Áh, megvan: Ha lesz egy röpke pillanat, amikor Mira nem figyel, akkor elkérem a telefonszámát, és utána már akkor döntöm meg, amikor nem szégyellem. Na, erre viszont már kinyílt a bicska a zsebemben, de egyúttal akkorát is nevettem, mert a lányból csak a szép, hosszú szőke haját láttam, viszont pont Dávid mondatának a végére fordult meg, és lám, Claire volt az. A hangomra a fiúk úgy fordultak hátra, mint akit megvágott a háromhúsz, de úgy tettem, mint aki nem hallott semmit. Később szánt szándékkal arra felé táncoltam, amerre szöszi barátnőnk is volt, és ismételtem szánt szándékkal neki mentem.

- Mi az, hogy nekem jöttél, majdnem felborítottál – jelentette ki Claire, de jót mosolygott az emléken. – És ez volt még a kisebb gond, mert amikor tág szemekkel, alig láthatóan ráztad a fejed, azt sem tudtam, hogy mit akarsz. Viszont, amikor úgy tettél, mintha nem ismernél, belementem a játékba. A férjed arcát viszont sosem fogom elfelejteni – nevetett fel.

- Mármint az ex férjemét – javítottam ki.

- Oh, bocsi, igen az övét.

- De a lényeget fogadjunk, hogy még mindig nem meséltétek el – türelmetlenkedett Emma.

- Igen, az még csak most jön! Tudod, elmentem utána a pulthoz, ahonnét simán láttam minden egyes mozdulatot. Furcsa volt nézni, ahogy Dávid fűzi Claire-t, hogy adja meg neki a telefonszámát.

- Nekem szörnyű volt, legszívesebben elküldtem volna a fenébe, de más büntetést akartam neki. Mikor Mira visszajött, beszélgettem vele is, sőt először bemutatkoztam. Láttam rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést, ahogyan én is, de nem engedhettem meg, hogy Dávid megsejtsen valamit. Aztán pár perc múlva a szemem Mira kezére tévedt, és elkapva azt, a pasi felé mutattam.

- Emma, ne tudd meg, hogy megijedtem. Beszélgetünk, és egyszer csak felrántja a kezemet. A frászt hozta rám, de amikor megszólalt, hogy: Nem azt mondtad, hogy ő csak a barátnőd? Akkor ez a gyűrű mi? Dávid köpni-nyelni nem tudott. Aztán még a levegő is a tüdejében akadt, amikor Claire közölte, hogy előbb bújna velem ágyba, mint vele, főleg, hogy mi már évek óta ismerjük egymást. Majd adott egy nagy puszit az arcomra, és ott sem volt. Tényleg hová tűntél? – kérdeztem az említettől, akinek a szemeiben ott csillogott a válasz. – Pasi, akivel amint látom, jó volt az éjszakád.

- Kurva jó! – Ennyi volt a válasz, amin mi Emmával jókat somolyogtunk. – Viszont én meg akartam kérdezni, hogy ugye nem volt a találkozásunkból és a szituból bajod otthon?

- Mire gondolsz? – néztem rá kérdőn.

- Láttam, hogy Dávid nagyon ideges lett, és a keze folyamatosan ökölben volt. Így arra gondoltam, hogy… Ugye nem ütött meg?

- Mi? Dehogy! Igaz a hazafelé úton egy árva szót sem szólt, de nem, ismert annyira, hogy ne tegye meg. Abba most ne menjünk bele, hogy miért, de nem merne megütni.

- Akkor jó, mert sokszor gondolkoztam már azon, hogy erre rákérdezek – fújta ki a levegőt Claire.

- Nyugodtan felhozhattad volna, mert tudod, hogy válaszolok. Viszont iszonyatos ez a csend, megyek, kaptok tőlem egy-egy számot. Már tudom is, hogy miket. Felkaptam két ötvenest, és a zenegéphez mentem. Megkerestem az egyik dalt, és már indítottam is. – Claire, ez a tiéd.

- A következő pedig a tiéd, ha már felidézzük a múltat, akkor ez is hozzá tartozik. Rég volt, szép volt, és még mindig felkavar mindenkit, viszont sosem fogjuk elfelejteni. Én még manapság is bele-bele olvasok egy-egy fejibe. Imádom mindkettőt. Mennyi élmény fűz a betűkhöz, te jó ég, el sem hiszem! Ha belegondoltok, pont emiatt ismerkedtünk meg – mondtam, és mind a hárman átadtuk magunkat a zenének és a közös emlékeknek. - Emma, itt a te számod.

- Ez így nem ér, neked is van olyan zene, nem is egy, ami az íráshoz kötődik. Ezért most én választok neked két számot. Claire, nem gond, ha helyetted is… - kérdezte Emma, de már az asztalnál sem volt.

- Nem, dehogy baj – ejtette ki a szavakat halkan másik barátnőnk, és csak mosolygott. Láttam, hogy Emma indítja az első számot, és a férfi hangjától megborzongtam.

- Köszönöm, nagyon szeretem Mester Tamás hangját. De ezt tudjátok is.

- Csak a hangját, mi? – kérdezte kétértelműen Claire.

- Jó, nem csak a hangját. Bejön a pasi. Ti viszont csak a hangját szeretitek.

- Igen, úgyhogy nem kell félned, nem csapjuk le a kezedről – jelentette ki Claire, és

ekkor Dorián állt meg mellettem.

- Hozhatom a desszertet? – kérdezte lágy hangon.

- Lehetne úgy tíz perc múlva? – feleltem kérdéssel, mire biccentett egyet, majd a tányérokkal egyensúlyozva ismét eltűnt, amikor elindult a másik dal. – Mily meglepő, hogy ez a szám is Tamástól van.

- Lányok, látjátok azt a tetoválást a bal karján? Nekem látnom kell azt közelről! Sőt kell nekem ez a pasi! – fordultam teljes testemmel a tévé felé, a csajok meg ismételten csak mosolyogtak. – Ne vigyorogjatok, én teljesen komolyan beszélek. Kell nekem ez a pasi! Kell nekem!

- Mira, ne idegesíts már! Negyven éves, kiélt rock zenész, aki ha eddig nem alapított családot, akkor ez után sem fog. Ne egy ilyen pasival akarj új életet kezdeni – hadarta Claire.

- Ki mondta, hogy vele akarok új életet kezdeni? – néztem rá.

- Tényleg, Claire, ki mondta? – kontrázott rá Emma is.

- Áh, egy patronos pasi. Megnyugodtam – dőlt hátra szőke barátnőm.

- Igen, ahogy te mondanád, egy patronos, mivel nem hiszem, hogy utána találkoznánk, vagyis remélem, hogy nem fogunk – forgattam a szemeimet.

- Magyarország kicsi, így ki tudja – elmélkedett Emma.

- Nem hiszem, hogy utána meg szeretne keresni – folytattam a képzeletbeli gondolatmenetet.

- Mit tervezel Mira? – egyenesedett fel Claire.

- Majd mindjárt megtudjátok – válaszoltam, és elővettem a telefonomat, aminek névjegyzékéből kikerestem Ádám számát, akit már hívtam is.

- Szia Mira! – üdvözölt a fiú.

- Szia drága! Mondd, ugye jól tudom, hogy a TV2-nél vagy statiszta? Mégpedig jelenleg a kicsi csillagok körül?

- Igen, jól tudod. Melyikőjük érdekel? Csak nem a cuki Sanders? – kérdezte nyájasan.

- Nem rossz a fiú, sem külsőleg, a hangja meg egyenesen frenetikus, de nem ezért hívtalak. Szeretném megkérdezni, hogy tudnál-e nekem szerezni három jegyet valamelyik felvételre?

- Tudok, neked mindent, hiszen annyit segítettél nekem. De tudnod kell, hogy leghamarabb csak a három hét múlva lévőre van hely, és ott is azokra, amiknek elég borsos az áruk, még úgy is, ha kaptok rá engedményt.

- Nem probléma, de egyet kérnék, hogy valahová közvetlenül a zsűri mögé, vagyis Mester Tamás mögé. Ha megvannak a jegyek, csörögj rám, küldj egy sms-t vagy mailt. És Ádám, köszönöm.

- Nincs mit. Viszont tudnod kell, hogy Tomi minden felvétel után szokott autogramot osztani az aulában. Na, ha meglesznek a jegyek, akkor szólok. Szia Mira!

- Szia, és még egyszer köszönök mindent. – Mikor visszatettem a táskámba a telefont, a lányok csendben várták, hogy szólaljak már meg. – Három hét múlva megyünk és meghallgatjuk az addig bennmaradt megasztárokat. És nincs alóla kibúvó, értve vagyok? – Az ismételten beállt csend megadta a választ, de Claire-t csak nem hagyta nyugodni valami.

- Mira, nem kapkodod el a dolgokat? Most váltál el egy hete – mondta közelebb hajolva hozzám. Esküszöm, hogy megdöbbentem, nem is kicsit.

- Claire, komolyan mondom, hogy ha nem a te szádból hallom, akkor nem ér váratlanul, de így. Te vagy az, aki azt mondja, hogy keresi a saját márványtömbbe zárt angyalát, azonban addig is, amíg megtalálja, kiaknázza az élet örömeit. És ez így jó! Szereted a szexet, amiben mikor is volt legutóbb részed? Oh, igen. Nincs egy hete.

- Azért téged sem kell félteni, hiszen ott volt a férjed. Tehát neked mikor volt részed utoljára szexben? – kérdezte gúnyosan.

- Több mint egy éve. Férfi testet csak újságban vagy tévében láttam azóta. Szerinted miért mentünk el annyiszor megnézni a Twilight filmeket – vágtam rá a fájdalmas igazságot, megfűszerezve egy kis iróniával, amitől Claire szeme kikerekedett, és a kiskanál, ami a kezében volt, hangosan koppanva esett az asztalra.

- Baszki, Mira, te több mint egy éve nem dugtál? – kérdezte Claire, még mindig döbbenten, de cseppet sem halkan. Emma erre a mondatára még levegőt venni is elfelejtett, és a hátamon éreztem a két fiú tekintetét is. Meg sem mertem mozdulni, de nem hagyhattam válasz nélkül ezt.

- Kösz Claire, ezt a kétutcányira lévő társasház legfelső emeletén Pista bácsi is hallotta, aki ráadásul hallássérült – mondtam, Emmából pedig kiszakadt a röhögés. Az asztalra görnyedve tört fel belőle a szokásos fuldokló hang, és ez minket is nevetésre késztetett. Emma egy energiabomba, aki mostanság még egy törött fadarabon is képes nevetni. Olyan, mint aki szed valamit, de mi tudjuk, hogy ez csak genetika. Míg néztem a csajokat, Claire-nek üzenete érkezett, így a táskájához hajolt, és fel sem nézve szólalt meg ismét.

- Állítom Mira, ti csak a gyerekek miatt keféltetek – mondta a táskája felett, miközben olvasta az sms-t. Ezzel semmi gond nem lett volna, ha Dorián nem az asztal mellett áll, kezében a fagylaltos kelyhekkel, amikkel az előző mondat miatt egyensúlyoznia kellett. Emma elvette tőle az övét és Claire-ét, az enyémet pedig ő tette le elém. Felnézni sem mertem, mert ennél katasztrofálisabb már nem lehetett a helyzet. Mégis megtettem, mert a keze még mindig a kelyhen pihent. Claire ekkor tette le a mobilját és nézett ránk, az arcán a tipikus Hoppá, ezt nem most kellett volna mondanom! kifejezés ült, és hol engem, hol a srácot vizslatta, aki megfordult, és elindult a pulthoz, de két lépés múlva megállt, hogy visszaforduljon. Aztán enyhén megrázta a fejét, majd ismét tett előre egy lépést, de meggondolva magát, gyors léptekkel visszajött az asztalunkhoz.

- Neked tényleg vannak gyerekeid? – kérdezte, és belenézve a szemeimbe a választ várta.

- Igen vannak, egy kislány és egy kisfiú. Akkor ezek szerint…- Nem mondott semmit, hanem a jobb kezemre nézett, aminek gyűrűsujján még mindig ott volt a karikagyűrű. Egyből rájöttem, mit akart kérdezni, és most én válaszoltam a fel nem tett kérdésre. – Elváltam – suttogtam, de nem győztem meg erről.

- Mira, megmondanád, hogy miért hordod még a gyűrűt? – kérdezte Claire, és éreztem a hangján, hogy ez szemrehányás volt, mintsem segítség. Felelni nem tudtam neki, mert nem az összetartozás miatt, hanem megszokásból hordtam még az ékszert, viszont ideje lett volna levenni.

– Mi nem most akartuk neked odaadni ezt, de nem várhatunk. Tessék, ez a tiéd – nyújtott felém Emma egy ékszeres dobozt. Mikor elvettem és kinyitottam, egy ismerős gyűrűvel találkoztam.

- Ez nem az a gyűrű, amit…

- De az, már másnap megvettük, miután megláttad, csak az alkalomra vártunk, hogy odaadjuk, és a másik helyére szántuk. Próbáld már fel! – noszogatott Emma. Reszkető ujjakkal húztam le a három pici brillel díszített karikagyűrűt, amihez rengeteg jó és rossz emlék fűzött, majd a másikat kivéve a dobozból annak a helyére raktam.

Mikor felvettem a lányoktól kapott gyűrűt, tökéletesen passzolt, és azt sem tudtam, hogyan tudták eltalálni a méretet. De ez mindegy is volt, mert teljesen meghatódtam attól, hogy ennyire figyelnek rám. Mikor rájuk néztem, könnyek gyűltek a szemembe, mert ezek a lányok nagyon sok mindenen átsegítettek engem. Szeretem őket, és tudom, hogy a köztünk lévő barátság egy életre szól. Na, de elég a búslakodásból, ezért gyorsan letöröltem a kibuggyanó könnycseppet, és a még mindig mellettünk álló Doriánhoz intéztem a szavaimat.

- Kaphatnánk itallapot? Elsősorban a koktélokra lennénk kíváncsiak – mosolyogtam a fiúra, akinek ebben a pillanatban a szemei a görög tengert idézték fel, és érezni véltem a semmihez sem hasonlítható sós illatot is. – Lányok, van még egy csomó időnk, míg megyek a gyerekekért, ezért annyi koktélt rendeltek, amennyi jólesik – mondtam, és észre sem vettem, hogy a fiú elment az itallapokért, amiket már nyújtott is felénk.

- Rendben, de a koktélokat én állom – mondta Claire, miközben elvette a felé nyújtott kemény lapot.

- Nem csajszi, nem. Tudod mit állsz te, az átható tekinteteket, ha úgy van. Ma én fizetek, mert én hívtalak meg titeket. Úgyhogy halljam, mit kértek. - Emma és ő egyszerre nyitotta szét a lapot, és átfutva azt, ismét egyszerre mondták ki a két különböző koktélt.

- Tehát egy Daiquiri, és egy Long Island Ice Tea – mondta Dorián, én meg csak néztem, mert én csak az egyiket tudtam kivenni.

- Két Long Island, mert én is azt kérek. És készítsd fel a kis barátodat – fordultam a pulthoz -, hogy lesz még dolga, ami nem a pult támasztásából fog állni. – Szavaimra a fiú felnevetett, és láttatni engedte hófehér fogait, majd elvéve előlünk az üres fagylalt kelyheket, jókedvűen elsétált, és mielőtt bement volna a konyhába, leadta a rendelést a mixernek, a hozzá társított üzenettel. Aztán miközben beszélgettünk, megérkeztek a koktélok is.

Jól, de gyorsan telt az idő, és míg én még kétszer, a lányok négyszer rendeltek maguknak italt. Olyan jó lett volna maradni estig, mert a hangulat eszméletlen volt. Mondjuk az furcsa volt, hogy alig voltak rajtunk kívül. Akik bejöttek, pár ital után már mentek is. Aztán ránézve az órámra, ami negyed ötöt mutatott, ideje volt indulni. A jó fenekű pincér fiú éppen elsétált mellettünk, mikor intettem neki, de mielőtt szólhattam volna, megcsörrent a telefonom, amit már vettem is ki a táskámból. A kijelzőn Dávid neve villogott, és amikor felvettem, Dorián akkor állt meg az asztalunk mellett, és a mutatóujjammal jeleztem neki, hogy várjon egy kicsit.

- Szia Mira! – köszönt a volt férjem, és én is üdvözöltem. – Ne haragudj, hogy zavarlak, de lenne egy óriási kérésem. Tudod, anyuék egy kerti partit tartanak holnap, és rengeteg ismerőst hívtak meg, akik hozzák a gyerekeiket meg az unokáikat, ezért nem lenne gond, ha ezen a hétvégén is elvinném a gyerekeket? – kérdezte, és utána fullasztó csend következett. Ezer gondolat futott át az elmémen, de nem tilthatom meg neki, főleg, hogy szólt, és nem csak elvitte a gyerekeket. De valahogy mégsem akartam őket elengedni, viszont amikor a lányokra néztem és Doriánra, egyből válaszoltam.

- Rendben, de ugye tudod, hogy a jövő hét attól még a tiéd, mert nekem programom van. Egyébként van egyáltalán nálad nekik ruha, cipő és egyéb dolgok?

- Igen, múlthétről maradt itt egy-két ruha, de anyu ma elment, és vett nekik egy csomó mindent.

- Dávid, múltkor megkértelek, hogy ne vegyetek nekik meg mindent, amit megláttok, vagy amit ők meglátnak. Ez a szüleidre is vonatkozott, ha nem fogtad volna fel – szidtam le, de tudtam, hogy az anyja milyen. Ha én az mondom, hogy a fű zöld, akkor ő tuti azt mondja, hogy fekete. Sosem jöttünk ki egymással, de ezek után sem fogunk.

- Mira, nem lesznek elkényeztetve, de amit meg tudok nekik adni, azt meg fogják kapni. Erről nem nyitnék vitát most. Az óvodát meg, légy szíves, hívd fel, hogy én megyek a kicsikért, mert már itt vagyok. – Ez volt az utolsó mondata, mielőtt elköszönt, és én már tárcsáztam is az óvoda számát. Gyorsan elmeséltem, hogy miért telefonáltam, így a következő pillanatban már bontottam is a vonalat.

- Szeretnétek még rendelni vagy… - nézett rám Dorián.

- Elvileg fizettünk volna, de még maradunk, úgyhogy kérünk még egy kört – mondtam, mire a lányok meghökkentek, a fiú pedig elment az italokért.

- Mira, most mi van? Nem kell a kicsikért menned? És miért hívott a Dávid? – sorolta a kérdéseit Emma.

- Dávid azért hívott, hogy elvinné erre a hétvégére is a gyerekeket, úgyhogy nem kell mennem értük, ezért maradunk, azaz, ha ti is akartok – dobtam fel nekik a labdát.

- Ez jó, viszont ígérd meg nekünk, ha a pasi – bökött a fejével Emma Dorián felé – felhív magához, vagy hasonlók, akkor nem habozol.

- Csajok, szerintem ez nem fog bekövetkezni, éppen ezért nem ígérek semmit.

- Te nyuszi! – jelentette ki fennhangon Claire, mire a rendelt alkohol is megérkezett.

Az idő úgy elröpült, hogy észre sem vettük, hogy körülöttünk növekszik a tömeg, és egy zenekar is készülődik az esti koncertre. Azon gondolkodtam, hogy lehet kellett volna valami belépőjegy vagy hasonlók, de ha nem szóltak, akkor hagyom az egészet. Aztán este kilenckor beindult az élet, főleg, hogy ritmusos R’ n ’B szólt a hangfalakból. Aztán fél óra múlva Dorián farmerban és ingben leült mellénk a mixer sráccal együtt, és ezen mindannyian meglepődtünk. Én a pulthoz kaptam a fejemet, ahol már más szolgálta ki a vendégeket, ahogyan másik pincér szaladgált fel s alá.

- Ők ikrek? – néztem az egyik fiúról a másikra, mert először azt hittem, hogy az alkohol láttatja velem a két teljesen egyforma srácot. Dorián természetesen erre hangosan felnevetett, de azért válaszolt.

- Igen ikrek. Mi csak beugrósok vagyunk, ők az állandó emberek.

- Értem, akkor ha ma nem jövünk be, valószínűleg nem is találkoztunk volna – állapítottam meg, mire a fülemhez hajolt, és válasza még így is suttogásként hatott. Megborzongtam a leheletétől, és folyamatosan Emma mondata járt a fejemben. Ezért az elnézésüket kérve kimentem a mosdóba, hogy felfrissítsem magamat. Esküszöm, féltem kimenni, mert volt egy olyan érzésem, hogy valamelyik lány, ha nem mind a kettő, besegített nekem abban a lakásba való meghívásba, és a megérzésem most sem csalt.

Kilépve a mosdó ajtaján, Doriánba botlottam, aki a falnak dőlve várt engem. Megráztam a fejemet, miközben rámosolyogtam, így tudta, hogy nem rosszallásképpen tettem ezt. Viszont amikor a hátam a hideg falat érzékelte, azt sem tudtam, miképpen cseréltünk helyet, csak meleg kezét éreztem a felkaromon, míg a másik kezét kinyújtva a fülem mellett, megtámasztotta a falat. Egy szót sem szólt, nem is kellett, hiszen testének minden rezdülése elárulta a szándékait.

Karomon pihenő keze elindult a kulcscsontom felé, majd a nyakamat simította végig, hogy a hajam alá nyúlva tarkómra helyezze azt, és egy lépéssel közelebb lépve simult a teste a testemhez. Innen már nem volt megállás, így átadva magamat az összes tényezőnek, ami előidézte, hogy itt álljak és élvezzem a sürgető csókját egy idegennek, visszacsókoltam, miközben kezemet végigfuttattam mellkasán. Ahogy hozzáértem, ujjai erősebben tapadtak a nyakszirtemre, míg másik keze a brosst is érintve futott végig a combfixem csipkéjén.

- Felmegyünk hozzám? – kérdezte, miközben a nyakamon futtatta végig az ajkait.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – fogtam kezeim közé az arcát.

- A gyerekeid az apjuknál vannak, a barátnőidet nem kell félteni, nem gyerekek már, esetleg még kutyád lehet – nézett rám felhúzott szemöldökkel, én pedig elnevettem magamat, majd az arcát kémleltem meg a gyönyörű szemeit, és a megfelelő válaszon gondolkodtam.

- Nincs kutyám.